height: 152px; width: 215px;  OKRI magyar eles HIRLEVKP

 

A Magyar Tudomány Ünnepe 2018

  


 

Határtalan tudomány.
Az új büntetőeljárási törvény hatása a büntetés-végrehajtásra


– konferencia –

Időpont: 2018. november 21. (szerda), 9–13 óra között

Helyszín: MTA Székház, II. emeleti kisterem
(1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

Szervezők:
• MTA Büntetés-végrehajtási Albizottság
• Büntetés-végrehajtás Tudományos Tanácsa
• Országos Kriminológiai Intézet

Levezető elnök:
Prof. em. Dr. Vókó György DSc, az MTA Doktora, az OKRI igazgatója, főtanácsos, az ÁJB Bv. Jogi Albizottság elnöke

 

A konferencia célja, hogy feltárja, elemezze az ebben az évben megváltoztatott új büntető felelősségre vonási folyamat, az új büntetőeljárási törvény és a hozzá kapcsolódó többi törvény, kormány- és miniszteri rendelet új rendelkezéseinek hatását a büntetés-végrehajtási jogra, annak tudományára, valamint egyben a végrehajtási gyakorlatra is, elősegítve az utóbbi hatékony és törvényes működését.
A büntetőeljárási kényszercselekmények tartalmát képező időleges jogkorlátozásnak, jogfosztásnak a törvényekben és a bírósági határozatokban meghatározott mértékig, határig el kell jutnia a jogállamban, de nem tovább. A jogok biztosítása és a kötelességek teljesítése koncepciójának középpontjában az ember védelme és tisztelete áll – mint tettesnek és sértettnek egyaránt –, melyből levezethető a bűnelkövető szabadságának korlátja is, amelynek tiszteletben tartását annyiban igényelheti másoktól, amennyiben embertársainak ugyanolyan és éppúgy tiszteletben tartandó szabadságába és jogaiba nem ütközik.
A bűncselekménnyel megsértett jogrend mielőbbi helyreállítása, az eljárás gyorsabbá tétele a büntetések végrehajtásának hatékonyságát, az elítélt reintegrációját (társadalomba visszavezetését), valamint még az új eljárásjogi intézményekkel együtt a fogva tartási idő a „börtönnépesség” csökkentését is eredményezheti. Ez mindannyiunk, az össztársadalom érdeke, amit kutatásaink eredményeinek, tapasztalatainknak, meglátásainknak az ünnepi tudományos konferencián megjelenítésével – figyelemmel a fontosságára – szeretnénk szolgálni.

 

  PROGRAM  

 

9:00 – 9:10
Elnöki megnyitó
Dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, országos parancsnok (BVOP)

9:10 – 9:40
Új büntetőeljárási törvény, új feladatok
Prof. Dr. Belovics Ervin, legfőbb ügyész helyettes; tanszékvezető egyetemi tanár, PPKE JÁK

9:40 – 10:10
Legalitás és opportunitás az új büntetőeljárási törvényben (kihatás a fogva tartás idejére, a börtönnépességre)
Prof. em. Dr. Finszter Géza DSc, az MTA Doktora; az MTA ÁJB Rendészettudományi Albizottság elnöke

10:10 – 10:40
A kényszerintézkedések értelmezése és alkalmazása előtt az új büntetőeljárási törvény által megnyitott távlatok
Prof. Dr. Tóth Mihály DSc, az MTA Doktora; az MTA ÁJB elnöke, egyetemi tanár, PTE ÁJK

10:40 – 11:00 Kávészünet

11:00 – 11:30
A kényszerintézkedések végrehajtása, különös tekintettel az új büntetőeljárási törvényre
Dr. Kiss Anna PhD, tudományos főmunkatárs, OKRI; főszerkesztő, Ügyészek Lapja; felelős szerkesztő, Ügyészségi Szemle; mb. egyetemi oktató, PPKE JÁK, SZE

11:30 – 12:00
Az oktatás, a továbbképzés új módszereinek szerepe és jelentősége a megváltozott jogi szabályozás és alkalmazása megismerésében
Prof. Dr. Ruzsonyi Péter bv. dandártábornok, dékán, tanszékvezető egyetemi tanár, NKE RTK

12:00 – 12:30
A távtárgyalás feltételrendszerének megteremtése és gyakorlatának tapasztalatai
– Schmehl János bv. vezérőrnagy, bv. főtanácsos, országos parancsnokhelyettes (BVOP)

12:30 – 13:00
A fogvatartottak kapcsolattartásának egyes biztonsági kérdései
Dr. Szabó Zoltán bv. dandártábornok, GT ügyvezető

13:00–  
A konferencia elnöki zárása. Gondolatok a bv. jogtudomány újabb távlatairól.

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

 

 

 

 
OKRI programok 2024

_____________


A Magyar Tudomány Ünnepe 2024

mtu logo 2023

2024. november 18., OKRI

A környezeti elemeket veszélyeztető/károsító cselekmények
– helyzetkép és jövőbeli irányok

hibrid szakmai-tudományos konferencia és továbbképzés

Részletek » 

___

  

Tervezett programok
♦ Korábbi programok

  • *2024. december 17. kedd, 13:53:33.